Az apostolok cselekedetei

Az apostolok cselekedetei Lukács evangéliumának folytatása, szerzőjük minden valószínűség szerint azonos. Nem az apostoli tettek gyűjteménye, hanem az egyház születésének és az evangélium terjedésének könyve ez. Kiderül innen, hogy volt egy korai időszak, amikor a mély szeretetben és egymásra hagyatkozásban kitartó keresztyéneket kedvelte egész Jeruzsálem, a kétely nélküli hitet pedig Isten csodálatos jelekkel erősítette meg. Read more about Az apostolok cselekedetei[…]

Jóel próféta könyve

Jóel az Ószövetség egyik rejtélyes prófétája. Nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor élt, de könyvéből az kiderül, hogy mit gondolt a világról, ami körülvette. Minden történésben, pusztulásban, szenvedésben, de a vigasztalásban is Isten akaratát látta meg. Szenvedélyes képekkel ecsetelte, hogy az ítélet elől senki sem futhat el: olyan lesz a csapások sújtotta ország, mintha a föld Read more about Jóel próféta könyve[…]

Józsué könyve

A héber gondolkodás szerint ez a Biblia centrumát képező Tóra után az első, már prófétai szellemiségű könyv. A régi keresztyén felfogás sokkal inkább történeti jellegét hangsúlyozza, az ószövetségi történetírás azonban eltér a mi olvasatunktól. Józsué könyve azt beszéli el, miként telepítette le Isten Izrael népét Kánaánban. Megközelítése sajátos, egy-két eseményt apró részletességgel tárgyal, más kérdéseket Read more about Józsué könyve[…]

Márk evangéliuma

Márk evangéliuma a legkorábbi az Újszövetségben olvasható négy evangélium közül, az első század hatvanas éveiben keletkezett. Ő nem tartotta fontosnak megőrizni a nagy beszédeket és a hosszú dialógusokat, a cselekvő Jézust mutatta meg, aki Galielát és a távolabbi vidékeket járta. Az evangéliumban a sorsfordító esemény a Cezárea Filippiben feltett jézusi kérdéshez („kinek mondanak engem az Read more about Márk evangéliuma[…]

Pál levele a galatákhoz

Pál talán legszenvedélyesebb hangvételű levele, amit egy magyarázó joggal nevezett olyan ablaknak, melyen át a formálódó keresztyénség világába pillanthatunk be. A szöveg néhányszor kimondottan indulatos, ugyanakkor minden tekintetben pásztori aggodalom járja át. Eredeti szándéka szerint is körlevél lehetett, vagyis nem egy gyülekezet, hanem egy régió keresztyéneit szólította meg az apostol. A levél alapproblémája a pogánykeresztyének Read more about Pál levele a galatákhoz[…]

Énekek éneke

Izraelben ősi szokás volt a menyegzőkön megénekelni a menyasszony szépségét és a szerelmesek vágyódását, egymás iránt érzett szerelmét. A könyv a legtöbb kutató szerint ilyen esküvői énekek gyűjteménye, ez magyarázza a szöveg néha túlfűtött, már-már erotikus kicsengését. Az is világos azonban, hogy a bibliai hagyomány legrégibb szintjein gyökerezik a házasság képe, ezen keresztül fejezte ki Read more about Énekek éneke[…]

A Prédikátor könyve

A Prédikátor könyve az Ószövetség egyedülálló darabja. Ez a mű nem osztozik a bibliai teológia nagy témáiban, nem beszél Izrael kiválasztásáról, Isten ígéreteiről, a történelem kérdéseiről, a kultusz titkairól sem. Ehelyett a könyvet sajátos pesszimizmus járja át. A kereső, mindent kipróbáló, sokszor csalódó, az életben sok értéket nem találó ember szólal itt meg, aki időről Read more about A Prédikátor könyve[…]

A Példabeszédek könyve

A Példabeszédek könyvének alapfogalma a bölcsesség, amely az eredeti értelme szerint gyakorlattal megszerzett tudás, szakértelem, valaki valamit csinál és jól csinálja. Ez a bölcsesség az utcán kiált (8,1), azaz figyelemmel, nyitott szemmel, gondolkodva kell járni a világban, és akkor az ember a mindennapi tapasztalataiból megtanulhatja ezt a bölcsességet. A bölcsességet nem lehet pénzen megvenni (17,16). Read more about A Példabeszédek könyve[…]

Zakariás próféta könyve

Zakariás próféta Haggeus és Malakiás kortársa, akik a babiloni fogság utáni korban éltek. Nevének jelentése: az Úr megemlékezik. Jézus születése előtt 538-ban Cyrusz engedélyével ő is hazatérhetett családjával. Zakariás személyesen ismerte Izráel népének fogság utáni állapotát. Látta a lerombolt várost és templomot, látta az újrakezdés örömét, látta az újjáépülő templomot és látta az emberi csüggedést, Read more about Zakariás próféta könyve[…]

Péter első levele

A levelet szerzője az első század végén küldte Rómából a Kis-Ázsiában élő keresztyéneknek. Az itt élők egy nemzedékkel korábban Pál apostoltól hallották először az evangélium örömhírét. Sokan keresztyénné lettek, maguk mögött hagyták pogányságukat, és keresték új életük útját a régi társadalom keretei között. Megtérésük elszigetelődést jelentett, keresztyén életük felvállalásával a kirekesztettségre, megvetettségre is igent mondtak. Read more about Péter első levele[…]