Közlemény a 2020. március 30-i betörés kapcsán

Ahogyan már a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság is beszámolt a szomorú esetről, 2020. március 30-án a késő délutáni órákban egy 30 éves férfi erőszakos módon betört a Debreceni Református Nagytemplomba. A helyszínre elsőként érkező lelkipásztor és járőr azt láthatta, ahogy az Úrasztalánál imádkozik és a Bibliából olvas a betörő, majd amikor észlelte, hogy már nincs egyedül, Read more about Közlemény a 2020. március 30-i betörés kapcsán[…]

Istentisztelet 2020. március 29. 10 óra

2020. március 29. 10 óra – A TANÍTÁS ÉVE Az igehirdetés alapigéi: „Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a Read more about Istentisztelet 2020. március 29. 10 óra[…]

Szájmaszk !

 Kedves Testvérek, A koronavírus járvány megjelenésével egy olyan problémával találta szemben magát a modern világ, amire senki nem számított. Mindamellett az amúgy is nehéz terhek mellett, amit ez a járvány ránk rótt, külön súlyos problémát jelent, hogy valószínüleg egy hosszabb távra kell berendezkednünk erre a helyzetre.  A megelőzés és a védekezés kiemelten fontos a járvány Read more about Szájmaszk ![…]

Istentisztelet 2020. március 22. 10 óra

  2020. március 22. 10 óra – A TANÍTÁS ÉVE Az igehirdetés alapigéi: „Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. Az ördög pedig így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek Read more about Istentisztelet 2020. március 22. 10 óra[…]

Scottish Camp 2020 angol nyelvi tábor 12-18 évesek számára

Kedves Szülő! Kedves Táborozó! Egyházközségünk Elnökségének döntése alapján és a jelenleg fennálló helyzet miatt az idei Scottish Camp elmarad. A már befizetett összeg visszatérítése, illetve bármilyen kérdés esetén, kérem keressenek a csillagos90@gmail.com e-mail címen. Megértésüket köszönve, szeretettel: Nagyné Török Csilla                                     Read more about Scottish Camp 2020 angol nyelvi tábor 12-18 évesek számára[…]

Gyermek skót tábor (6-11 év közötti gyermekek részére) 2020 !

Kedves Szülő! Kedves Táborozó! Egyházközségünk Elnökségének döntése alapján és a jelenleg fennálló helyzet miatt az idei Gyermek skót tábor elmarad. A már befizetett összeg visszatérítése, illetve bármilyen kérdés esetén, kérem keressenek a annabogi.szasz@gmail.com  e-mail címen. Megértésüket köszönve, szeretettel: Szász Anna Boglárka                               Read more about Gyermek skót tábor (6-11 év közötti gyermekek részére) 2020 ![…]

Önkéntesek Segítségét Kérjük

Felhívás! Kedves Testvérek, Az elmúlt napokban életünk jelentősen megváltozott. A koronavírus miatt kialakult világjárvány olyan feladatok elé állít bennünket, amire nemrég még nem is gondoltunk volna. Az események folyamatos változása miatt végleges válaszaink nincsenek, de szeretnénk a lehető legjobban felkészülni a várható eseményekre. Mivel jelenleg a legveszélyeztetettebb korcsoport az idősek, szeretnénk kérni a Testvéreket, hogy Read more about Önkéntesek Segítségét Kérjük[…]

Felhívás A Gyülekezet Elnökségétől!

Kedves Testvérek! A Magyar Kormány szigorú rendelkezéseket hozott a koronavírus járvány terjedésének lassítása érdekében. Az Egyházközség Elnöksége – összhangban a Tiszántúli Református Egyházkerület vezetésének a javaslatával – 2020. március 16-tól felfüggeszti az istentiszteletek és a hétközi alkalmak (Bibliaórák, konfirmáció felkészítők, kóruspróba, bizottsági ülések stb.) megtartását. Erre az intézkedésre azért volt szükség, hogy a járvány terjedését Read more about Felhívás A Gyülekezet Elnökségétől![…]

FELHÍVÁS – 2020. március 16. – A DEBRECEN-NAGYTEMPLOMI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ISTENTISZTELETI RENDJÉRŐL A VESZÉLYHELYZET IDEJÉN

A koronavírus járvány terjedésének megfékezése érdekében, alapul véve a Magyar Kormány 40/2020. (III.13.) és a Tiszántúli Református Egyházkerület 2020. március 15-én kihirdetett közleményét, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség istentiszteleti rendje a veszélyhelyzet idején az alábbiak szerint módosul: • 2020. március 16-tól, további intézkedésig nem tartjuk meg a vasárnapi istentiszteleteket, sem a hétközi gyülekezeti alkalmakat (bibliaórák, konfirmáció Read more about FELHÍVÁS – 2020. március 16. – A DEBRECEN-NAGYTEMPLOMI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ISTENTISZTELETI RENDJÉRŐL A VESZÉLYHELYZET IDEJÉN[…]

Istentisztelet 2020. március 15. 10 óra

2020. március 15. 10 óra – A TANÍTÁS ÉVE Nemzeti Ünnep Az igehirdetés alapigéi: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” (Róm 13,8) Az igehirdetés témája: Útkeresés az elnyomásban Az istentisztelet rendje: 1. Apostoli köszöntés – Káposztás Gábor beosztott lelkipásztor 2. Fennálló ének: 431 3. Read more about Istentisztelet 2020. március 15. 10 óra[…]