Rólunk

Nagytemplom

Nagytemplomi gyülekezet

Nagytemplomi Gyülekeztünk lelki otthona Debrecen város szívében található.

Már messziről hívogató látványt nyújt a két torony. Templomunk ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki szeretne békességre találni Istennel, megtapasztalni egy szerető közösségnek az erejét és találkozni akar Jézus Krisztussal, akinél a bűnbocsánat és lelki gyógyulás található.

Következzen most néhány tényadat a gyülekezetünkről:

A Nagytemplom számokban

Templomunk 1802-1827 között épült, klasszicista stílusban, Péchy Mihály tervei alapján.

1500 férőhely van a templomban.

Gyülekezetünknek jelenleg 1419 tagja van.

Vezető testületünk, a presbitérium létszáma 40 fő. 9 bizottság felügyeli gyülekeztünk egy-egy szolgálati területét.

3 választott lelkipásztor mellett 8 beosztott lelkipásztor végzi a szolgálatát.

1 fő diakónus is támogatja szolgálatunkat, aki a betegek és rászorulók között végzi tevékenységét.

870 gyermek számára tartunk hittanórákat, óvodában, általános és középiskolákban.

Bibliakör

Bibliakörök

15 Bibliakör működik, ahol minden korosztály és élethelyzetének megfelelően talál lehetőséget a Biblia tanulmányozására.

Zenei élet

50 fő a kórusunk létszáma, akik rendszeresen szolgálnak istentiszteleteken.

Az ország legjobb orgonájaként tartják számon a Nagytemplom orgonáját, egyedi hangzását 4258 db sípja biztosítja. Rendszeresen vannak zenés áhítatok és az orgona minden istentisztelten kíséri a gyülekezeti éneklésünket.

Kórus csoportkép

Intézményeink

2 intézményt tartunk fenn, a Nyitott Ajtó Szociális központot és az Immánuel Otthon és Iskolát.

Turisztika

40 ezer látogatója van templomunknak évente, hiszen 2013 óta Nemzeti Emlékhely címet kapott a templom a Magyar Kormánytól. Annak köszönhetően, hogy 1849. április 14-én itt mutatták be a Függetlenségi Nyilatkozatott.

Rákóczi harang

Híres harangunk a Rákóczi harang, amely a nyugati toronyban lakik, a maga 5 tonnájával Magyarország 3. legnagyobb harangja. A nagyharangon olvasható a Rákóczi család vezérigéje: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Róma 9, 16

Ha szeretnél olyan emberekkel találkozni, akiknek az életében Isten munkálkodik és szeretnéd Istent jobban megismerni, akkor köztünk a helyed, várunk szeretettel bármelyik alkalmunkra!