Mózes második könyve

Mózes második könyve Izrael néppé válásának hagyományait rögzíti. Kezdetben népes, de se törvénnyel, se letisztult istenismerettel nem rendelkező rabszolgahadként áll Izrael. A könyv végén pedig olyan közösségként, mely ráhagyatkozott Istenre, tusakodva ugyan, de mégiscsak az Úr követésében él, ismer törvényt és van kultuszi gyakorlata. Itt olvasunk Izrael egyiptomi elnyomásáról, Mózes születéséről és nevelkedéséről, a tíz csapásról, a kivonulásról, valamint a pusztai vándorlás első szakaszáról. Isten mély teológiai tartalmat hordozó találkozások során fordult választottaihoz: megszólította Mózest az égő csipkebokornál, száraz lábbal vezette népét a tengeren át, szövetséget kötött velük a Sínai-hegyen, eléjük tárta a Tíz Igét, valamint elrendelte a Szent Sátor elkészítését. Isten és Izrael egymásra találása nem ment zökkenőmentesen, a kapcsolatot több lázadás és zúgolódás veszélyeztette, ezek közül legfontosabb az aranyborjú története.