32. nap – Gyász

„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.” (1Thessz. 5,11)

Naponta érdeklődve figyeljük a koronavírus járvány számadatait. Köztük a legmegdöbbentőbb mindig az, hogy mennyien hunytak el a vírusfertőzés következtében. Ezeket a számokat látva olykor tudatosul bennünk, hogy ez ugyanennyi gyászoló családot, közösséget is jelent, akiknek szembe kell nézni a ténnyel, hogy szerettük már nem él.

Elindul a gyászfolyamat az életükben. Ilyenkor felértékelődik minden pillanat, minden élmény, amit megtapasztaltak a távozó részéről. Mind a mai napig emlékszem – pedig csak öt éves voltam -, amikor dédnagyapám halála előtt nem sokkal elvitt a fodrászhoz. Kézen fogva sétáltunk, vidáman beszélgettünk az úton. Emlékszem, hogyan magyarázta el a fodrásznak, milyen legyen az unokája frizurája, és a hazafelé vezető úton közös fagyizással koronáztuk meg a napot. Egy héttel később váratlanul meghalt. Láttam a halálos ágyán, és sose felejtem el, hogy végtelen nyugalom ült ki az arcára. Akkor még nem tudtam, hogy ez a nyugalom annak volt köszönhető, hogy hívő emberként tudta, hogy hova távozik.

Gyermekként ez volt az első találkozásom a halállal, és először láttam, hogy mi történik, amikor valaki meghal. Láttam gyászruhát ölteni a családtagjaim, és láttam, hogyan vigasztalták és segítették egymást. Láttam a fájdalmat a szemükben. Láttam azt is, hogyan olvasta dédnagymamám a Bibliáját, és imádkozott reggelente, hordozva a gyász fájdalmát. Hitte teljes szívből a mennyország, a feltámadás és az örök élet valóságát.

Azóta még több veszteségem volt, többször is gyászoltam már, de ez a példa ott van előttem. Így lehet és érdemes gyászolni. Csakis Krisztus szeretetében enyhül a fájdalom és egyedül Benne van reménység. Krisztus erejét kapták a keresztyének, ezzel az erővel bátorítjuk és vigasztaljuk egymást. Ezt a küldetést hordozzuk most is felelősséggel! A gyász idejét élik sokan ezekben a napokban is. Jézus most is velünk van, vigasztal, keres bennünket. Imádságban forduljunk hozzá, hogy találjon vigaszt minden gyászoló szív.

(Oláh István lelkipásztor meditációja)