Istentisztelet 2022. december 4. 10 óra

ISTENTISZTELET A NAGYTEMPLOMBAN

AZ ÉPÍTKEZÉS ÉVE
AZ ISTEN RUHÁJA

ADVENT MÁSODIK VASÁRNAPJA
„Advent második vasárnapjának legfontosabb üzenete az, hogy az eljövendő, visszaérkező Jézus Krisztusra figyeljünk, és igéjéből halljuk meg azt, hogy hogyan lehet biztos reménységben, állandó vigyázásban és evangéliumi örömben előre tekinteni az életünkben.”

Az igehirdetés alapigéje: Kol 3,12–14
„Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.”

Az istentisztelet rendje
1. Apostoli köszöntés Püski Gábor beosztott lelkipásztor
2. Fennálló ének: 375:1
3. Vers: Váradi Krisztina: Advent érkezése Gellért Zoltán és Tóth Kristóf
Hallássérültek Intézményének tanulói
4. Főének: 373:1–7
5. Előfohász
6. Igeolvasás: 1Kor 13 Laczkó Csaba
7. Imádság Rusznyák Erzsébet
8. Igehirdetés előtti ének: 209:1
9. Igehirdetés: Kol 3,12-14 Beszterczey András lelkipásztor
10. Orgonazene
11. Imádság, Úri ima, Áldás
12. Ének: 372:1,7
13. Immánuel Otthon és Iskola munkatársainak fogadalomtétele
Püski Gábor beosztott lelkipásztor
14. Hirdetések
15. Záróének: 379:1–4
Orgonál: Csorba Gergő kántor
Jeltolmács: Pilis Dorka

Emlékharang
A Rákóczi-harang az elmúlt héten Szőke Viktor halálának 17. évfordulóját hirdette.
„Az igaznak az emlékezete áldott.” (Péld 10,7)

HIRDETÉSEK
1. December 5-én (hétfőn) 18 órától a Bibliaiskola a Nyitott Ajtó Szociális Központban lesz. (Múzeum u. 2.)
2. December 7-én 10 órától Nyitott Ajtó bibliaóra lesz a Nyitott Ajtó Szociális Központban.
3. December 7-én, 14-én és 21-én (szerdánként) 18 órától egyházmegyei
Adventi Ifis Esték lesznek a Karakter Könyvesbolt és Kávézóban.
4. December 8-án (csütörtökön) 18 órától Boldizsár Ildikó meseterapeuta tart előadást a Nagytemplomban. Jegyek a jegy.hu oldalon és a Nagytemplom jegypénztárában kaphatóak.
5. December 10-én (szombaton) 19 órától Filmzenék Orgonán címmel tart koncertet Csorba Gergő gyülekeztünk kántora. Jegyek a jegy.hu oldalon a Nagytemplom jegypénztárában, valamint a Kölcsey Központban kaphatóak.
6. December 11-én (vasárnap) 16 órakor a Debreceni Református Kollégium Dísztermében Gyermekek karácsonya lesz. Az alkalmat szeretetvendégséggel zárjuk, amelyre szívesen fogadunk felajánlásokat.
7. December 11-én és 18-án az esti istentiszteletek 17 órától fognak kezdődni itt a Nagytemplomban.
8. December 12-én (hétfőn) 18 órától tart előadást a Karakter Könyvesbolt és Kávézóban a Then család a perui missziójáról, a kecsua indiánok között végzett szolgálatukról.
9. Kérjük a testvéreket, hogy hívogassák ismerőseiket a december 18-ai 10 órás istentiszteletre, hogy minél többen lehessünk, mert ezen az ünnepi alkalmon az igehirdetés is rendhagyó lesz, illetve ekkor fogjuk bemutatni új kezdeményezésünket a testvéreknek, amely az istentiszteleti gyakorlatunk megújítására szolgál.
10. Az adventi hétvégék szombatjain 9:30–11:30 között, a Karakter Kávézó apró angyalműhellyé változik, ahol az egész család együtt készülhet az ünnepre. Az alkalmakon ingyenes a részvétel, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a karakter1517@reformatus.hu e-mail címen lehet.
11. Karácsonyra is szeretnénk tartós élelmiszer csomagokkal segíteni gyülekezetünk rászoruló tagjait. Szeretettel várjuk erre a célra pénzbeli adományaikat az alábbi bankszámlaszámra: 11738008-20080437, megjegyzésben kérjük feltűntetni: „karácsonyi csomag”.

szechenyi_esza_logo