1. nap – Félelem

A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet. (1Jn 4,18)

A félelem érzését mindnyájan jól ismerjük, mert az életünk velejárója. Félelem sok mindenből fakadhat: okozhatják betegségek, amelyek életünket fenyegetik. Félünk, hogy elveszítjük szeretteinket, egészségünket, munkánkat, javainkat. Egy bizonyos mértékű félelem akár a hasznunkra is lehet, mert megóv bennünket a nagyobb bajtól, óvatosabbá tesz bennünket. Ilyen például a világjárvány idején a maszk viselése vagy a távolságtartás, amire odafigyelünk.

A túlzott félelem azonban könnyen megbetegíti a lelket. Könnyen átalakul rettegéssé, amely beszűkíti gondolkodásunkat, és már nem vagyunk képesek másra koncentrálni, csak félelmünk tárgyára. Ezekben a napokban különösen is sokan érzik magukat így, mert nem tudjuk, hogy a láthatatlan ellenség, egy kicsiny vírus kit hogyan ér el. Látjuk az emelkedő esetszámokat, az elhunytak számát, és mindez fokozza bennünk a félelmet.

Isten igéje bennünket, keresztyéneket bátorít ezekben a napokban is és megóv a túlzásba vitt félelemtől. A Szentírásban ez a két szó, hogy „Ne félj!” 365-ször szerepel. Az év minden napján szükségünk van erre a biztató üzenetre. Isten akarata, hogy szabadok legyünk. Most is leveszi rólunk a félelem köteleit. Jézus Krisztus egyenként oldja le terheinket, ha őszintén kérjük Őt csendes imádságban. Nála nincs lehetetlen, ezért jó Krisztussal időt tölteni, megosztani Vele mindazt, amit érzünk. Nincs kétségünk, hogy elmúlnak egyszer félelmeink, véget ér majd a járvány is, de mindig jönnek újabb gondok és nehézségek. A kérdés csak az, hogy megengedjük-e Jézusnak, hogy gyógyító kezébe vegye életünket.
Emlékszem, amikor gyerekként féltem, akkor odabújtam édesanyámhoz. Éreztem a szeretetének melegét, ami megnyugtatott. Ezt tette a szeretet ereje. Az emberi szeretet is képes segíteni ideig- óráig, de a mindennapokban és életünk nehéz szakaszaiban csak az kap igazi erőt, vigasztalást és békességet, aki Jézushoz menekül. Ezt tehetjük mi mindannyian, keresztyének. Mutassunk másoknak is példát ebben! Ez a mi lehetőségünk, ragadjuk meg Urunkat! Így tapasztaljuk meg félelmet eltörlő erejét, és töltsön be bennünket szeretetével a Szentlélek által!

(Oláh István lelkipásztor meditációja)