A Pécsi Bazilika zeneigazgatója szólaltatja meg a Nagytemplom orgonáját

A Nagytemplomi zenés áhítatok sorozatának következő alkalma következik július első vasárnapján. Július 3-án 18 órától a Pécsi Tudományegyetem oktatója és a Pécsi Bazilika zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc szólaltatja meg a hangszerek királynőjét a Nagytemplomban.
Kovács Szilárd 1976-ban született Karcagon. Idáig több száz orgonahangversenyt adott, Magyarország összes jelentős orgonáján játszott, sok helyen rendszeresen visszatérő vendég. Az európai helyszíneken (Németország, Svájc, Franciaország, Románia, Szlovákia, Szerbia, Dánia, Ausztria, Olaszország) túl vendégszerepelt az Amerikai Egyesült Államokban.
Alapvetően egyházzenei művek komponálásával foglalkozik, fő területe a liturgikus orgonajáték, ezen felül komponál kamaraműveket, kórusműveket (miséket, motettákat), más hangszerre írt szólódarabokat. Művei közül közel 100 bejegyzésre került az Artisjusnál.
Zenei tanulmányait a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában kezdte trombita szakon, majd ezzel a hangszerrel tett zenei érettségi vizsgát 1994-ben a Debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában. Felsőfokú stúdiumait a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán kezdte meg, előbb zeneelmélet, majd orgona, végül egyházzene szakokon. Mindhárom területen oklevelet is szerzett. A graduális képzést követően 2006 és 2008 között a Bécsi Zeneakadémián folytatott posztgraduális tanulmányokat, tudományos fokozatát pedig 2011-ben a Jyväskyläi Egyetem Zenei Fakultásán szerezte meg.
Kovács Szilárd Ferenc Nagytemplomi zenés áhítatán többek közt Johann Sebastian Bach, W.A. Mozart, Joseph Haydn és Fr. Schubert zeneművei is felcsendülnek. Az alkalom kezdetén az Igei szolgálatot Oláh István, a Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora végzi. A belépés a zenés áhítatra díjtalan!