Egy rendhagyó nagytemplomi programra, méghozzá véradásra szeretnénk hívni a Testvéreket. Az
utóbbi két év eseményei erősen az egészség és az egészségügyi ellátás fontosságára irányította a
figyelmünket. Így fogalmazódott meg a gondolat, hogy segítsük az egészségügyi ellátó rendszert,
ezen keresztül embertársainkat, egy gyülekezeti véradással. A Leány utcai Gyülekezeti Központba
kerülne erre sor november 9-én, kedden, 13:00 órától este 18:00 óráig. Szeretettel hívjuk a Kedves
Testvéreket, hogy amennyiben megtehetik, vegyenek részt ezen a véradáson, és akár tegyük
hagyománnyá a segítségnyújtásnak ezt a formáját is a Nagytemplomi Gyülekezetben.
Szeretnénk kérni továbbá, hogy jelezze előre, aki részt szeretne venni a véradáson, hogy be tudjuk
osztani az óránkénti létszámot. Érdeklődni és jelentkezni a Lelkészi Hivatalban és a diakónusnál lehet.
Elérhetőségek: Lelkészi Hivatal

4026 Debrecen, Piac u. 4-6.
Tel: 52/614-160
Libor Andrea, diakónus
Tel: 30/5832794
Email: diakonia.nagytemplom@reformatus.hu

Néhány információ a véradásról:
– vért 18-65 év közötti személyek adhatnak
– oltott és oltatlan személy egyaránt adhat vért
– oltás után egy nappal már lehet vért adni, ha nincs rosszul a beoltott személy
– étkezésre és folyadékbevitelre oda kell figyelni a véradás napján, a későbbi rosszullét
elkerülése érdekében (étkezés ne maradjon ki, folyadékbevitelt érdemes megemelni aznap)
– TAJ számot igazoló kártyáját, személyi igazolványát és lakcímkártyáját kérjük mindenki hozza
magával
– igazolást a véradásról, ha valakinek szükséges, kiállít az OVSZ a helyszínen