Színes programcsokor a Nagytemplomtól

A karneváli héten rendhagyó programokkal várja látogatóit a Debreceni Református Nagytemplom.

Az ünnepi csokrot a következő programok alkotják:
Augusztus 17. (szerda) 12 óra: Déli orgonakoncert (belépőjegy: 600 Ft)
Augusztus 17. (szerda) 19-23 óra: Éjszakai templomlátogatás (belépőjegy: egységesen 1500 Ft, 6 éven aluliak számára ingyenes)
Augusztus 18. (csütörtök) 10 és 15 óra: Rendhagyó tárlatvezetés a templomon belül és kívül (belépőjegyek a honlapunkon található árak szerint, a tárlatvezetéseket ebben az időszakban váltott „B” túra jegyekhez ajándékba adjuk)
Augusztus 19. (péntek) 10 óra: Rendhagyó tárlatvezetés a templomon belül és kívül (belépőjegyek a honlapunkon található árak szerint, a tárlatvezetéseket ebben az időszakban váltott „B” túra jegyekhez ajándékba adjuk)
Augusztus 20. (szombat) 12 és 17 óra között: Minden egész órában harangjáték, ingyenes tárlatvezetés és filmvetítés fogadja az érdeklődőket. (belépőjegyek a honlapunkon található árak szerint, a tárlatvezetéseket ebben az időszakban váltott „B” túra jegyekhez ajándékba adjuk)

Rendhagyó nyitvatartásunk az ünnepi héten:
A Nagytemplom
augusztus 17-én (szerdán) 9-18 óra és 19-23 óra között,
augusztus 18-án (csütörtökön) 9-19 óra között,
augusztus 19-én (pénteken) 9-13 óra között,
augusztus 20-án (szombaton) 12-19 óra között,
augusztus 21-én (vasárnap) 12-16 óra között fogadja látogatóit.

Déli orgonakoncert Csorba Gergő közreműködésével

A program időpontja: 2022.08.17. (szerda) 12 óra
Jegyek válthatók a Nagytemplom pénztárában.
Az előadó Bach, Vivaldi, valamint mai szerzők műveit szólaltatja meg a Nagytemplom orgonáján.

Éjszakai templomlátogatás

A program időpontja: 2022.08.17. (szerda) 19-23 óráig
Jegyek a templom pénztárában válthatók, a program a „B” túra teljes áru belépőjével vehető igénybe.
Közkedvelt, hagyományos nyári programunk az idén sem marad el. Az éjszakai látogatás során is felfedezésre vár minden kiállítási egységünk. A hangulatfények különlegessé teszik az esti látogatást, a panorámajárdáról pedig a karneváli hangulatú Debrecen tárul a látogatók szeme elé.

A Nagytemplom kívül-belül

Az útvonalon kalauzolja a vendégeket: Siteriné Nacsa Mária
A program időpontjai: 2022.08.18. (csütörtök) 10 óra és 2022.08.19. (péntek) 10 óra
A program a „B” túraútvonalra váltott belépőjeggyel vehető igénybe.
Gyülekező a program kezdetéig a templom pénztáránál.

A rendhagyó tárlatvezetés résztvevőit a templom látogatói útvonalán kalauzolja végig munkatársunk, majd a templomból kilépve folytatódik a séta a templom körül is. Megismerkedhetnek az érdeklődők a botanikai ritkaság, a líciumfa történetével, az Emlékkert nevezetességeivel, majd a Méliusz imateremben is látogatást tesz a csoport. A felfedező túra a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban ér véget.

Augusztus 20. (szombat)

Hosszabbított nyitvatartással, 12-19 óráig fogadjuk látogatóinkat.
A belépőjegyhez ünnepi ajándékkal kedveskedünk:
Minden egész órában harangjáték, templomismertető és filmvetítés fogadja az érdeklődőket 12 és 17 óra között.

Sok szeretettel várjuk Önöket!