Ünnepi programsorozattal készül a Nagytemplomi Gyülekezet az első istentisztelet 200 éves jubileumára

A mai Református Nagytemplom helyén már a középkorban is templom állt, de miután 1564-ben a Szent András-templom, majd az utána épülő András-templom leégett 1802-ben, ismét új templomot kellett építeni a város és a gyülekezet számára erre a helyre.

A Debreceni Református Nagytemplomot 1805-ben Péchy Mihály építész tervei alapján kezdték építeni. A munkálatok 1827-ig folytak, de az első istentiszteletet 1819. novemberében tartották a templomban. Ahogy Könyves Tóth Kálmán írja: „a debreceni Nagytemplom soha nem vólt szertartásosan felszentelve, legelső megnyitásakor alkalomszerű predikáció s éneklés tartatot, ennyi vólt az egész szertartás…”

Az első istentisztelet 200 éves jubileumára ünnepi programsorozattal készül a Nagytemplomi Gyülekezet!

PROGRAMOK:
2019. NOVEMBER 21. (CSÜTÖRTÖK) 18 ÓRA – “Több mint 200 hang”
Jubileumi orgonahangverseny Csorba Gergő és Sárosi Dániel orgonaművésszel
A koncert különlegessége, hogy szóló darabok, négykezes, valamint két hangszeren előadott orgona hangverseny is színesíti a műsort.
Köszöntőt mond: Oláh István lelkipásztor
Konferál: dr. Arany János, a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei főigazgatója
A belépés díjtalan!

2019. NOVEMBER 22. (PÉNTEK) 10 ÓRA – “Több mint 200 Ige”
Igei-flashmob a Nagytemplom előtt
Közreműködnek a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának, a Tóth Árpád Gimnázium, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium és a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanulói.

2019. NOVEMBER 24. (VASÁRNAP) 10 ÓRA – “Több mint 200 év”
Ünnepi hálaadó istentisztelet
Az ünnepi hálaadó istentiszteleten a gyülekezet közössége együtt ad hálát az elmúlt 200 évért. Az ünnepi alkalomra szeretettel hívjuk a Kistemplomi gyülekezet tagjait, akik a Kistemplom építésének 300 éves évfordulójára emlékeznek.
Az ünnepi istentiszteleten kerül kihirdetésre az “Otthonunk, a gyülekezet” írói pályázat eredménye.
Igét hirdet: dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Köszöntőt mond: dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere és Kósa Lajos országgyűlési képviselő