2023-ban művészeti produkciókkal is várjuk az érdeklődőket a Nagytemplomba.

2023. április 13.

Csendes csodák – Hűvösvölgyi Ildikó estje

A Csendes csodák esten, a két világháború közötti erdélyi magyar líra egyik legkiemelkedőbb alakja, Reményik Sándor versei szólalnak meg, Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész előadásában. Reményik versei a szív legmélyebb húrjait pendítik és a mindennapok sűrűjében mindannyiunknak teljességet és harmóniát adnak.  Közreműködik: Csáki András gitárművész.

Az előadás hossza: 60 perc

„A címadó Csendes csodák Reményik egyik legszebb verse. Arra tanít bennünket, hogy éljünk figyelmesen, próbáljuk megtalálni az élet apró dolgaiban is az örömöt, és közben mindig egy picit fölfelé nézzünk. 2000-ben találkoztam először a nagy “Erdélyi Költőfejedelem” lírájával, az összegyűjtött verseket mindjárt meg is vettem a férjemnek karácsonyra, hogy aztán én olvashassam…Rögtön éreztem, hogy ehhez az emberhez közöm van. Egy éven keresztül nézegettem a verseket, míg végül megszületett a versfüzérekből összeálló est.  Természetesen ez az én válogatásom, a teljesség igénye nélkül,de kirajzolódik így is Reményik magányos, tűnődő,szüntelenül önmagát elemző és gyötrő, keresztény szellemiségű férfi- lírája. Gyönyörű versek a természetről, hazaszeretetről, az emberiség iránt érzett örökös aggodalomról és az Isten utáni szüntelen vágyódásról. Csak a szerelmi líra hiányzik, mivel én nő vagyok..2002-ben mutattam be ezt az estet, tehát majdnem 20 éve mondom, templomokban, iskolákban, művelődési és magánházakban és büszke vagyok rá, hogy ebben az örömteli utazásban Csáki András, a legjobb magyar klasszikus gitárművész a társam” (Hűvösvölgyi Ildikó)

2023. október 5.

Abigél titkai – Piros Ildikó Szabó Magda estje

Piros Ildikó önálló estje 2 részben

Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth-díjas érdemes művész előadásában és szerkesztésében. A művésznő felvillantja az írónő életútjának legjelentősebb eseményeit, kiemelkedő alkotásaiból idéz és beavatja a közönséget az Abigél című film születésének titkaiba is. Szabó Magda generációk kedvelt szerzője, erős Isten-hite áthatja olvasmányos, kifinomult, női látásmódú írásait. Nagyregényei izgalmas és megható családtörténetek, melyekből visszaköszön a múlt, míg a háttérben ott dübörög a történelem. Piros Ildikó lebilincselően szép és gazdag összeállításában valódi színházi élménnyé forr össze az alkotónő életútja és műveinek világa.

 

Az előadás hossza kb. 120 perc, egy szünettel

2023. november

Teljes lényeddel: Polcz Alaine élete – Gubás Gabi önálló estje

Polcz Alaine (pszichológus, tanatológus, a Hospice Alapítvány alapítója) a legnagyobb hatású alkotó asszonyok közé tartozik. Írásaival tudatosan dolgozta fel újra és újra a vele történteket, s tette ezt úgy, hogy finoman kézen fogva tanítja meg olvasóját élni, túlélni s meghalni. A színházi est pont erre az attitűdre koncentrál, s lépésről lépésre vezeti a nézőt azon az úton, melynek a végén mindannyian elsajátíthatjuk azt a különleges valamit – nevezzük „élettechnikának” –, amit egyedül Polcz Alaine adhat nekünk. Kikezdhetetlen őszinteséggel tárja fel saját életének minden fájdalmas epizódját úgy, ahogy az ember csak a legjobb barátaival beszél.

Polcz Alaine közösséget képes kovácsolni, aminek a közös nevezője nem más, mint a közös emberi sors. Emberek vagyunk, itt kell tudnunk boldogulni, és ehhez Polcz Alaine minden segítséget meg is ad.

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni – egészen fiatal korától az utolsó napokig.

 

Az előadás hossza: 90 perc

Jegyek a Nagytemplom pénztárában vagy a jegy.hu-n vásárolhatók.