Február 6-án nyitja meg idei első időszaki kiállítását a Debreceni Református Nagytemplom. A „Több mint 200 forma és szín” fantáziacímet viselő tárlaton a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének alkotásai láthatóak, melyek kifejezetten a Nagytemplomi Gyülekezet kétszáz éves juileumára készültek.

A Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete nem először dolgozik közös pályázat keretében a Magyarországi Református Egyházzal. A „Több mint 200 forma és szín” kiállítás előzményeként a Nagytemplomi Református Gyülekezet elmúlt év őszén már meghirdetett egy alkotónapot az Emlékkertben, ahol Tamus István vezetésével 120 általános-és középiskolás tanuló linómetszésben próbálhatta ki magát.

A február 6-án megnyíló kiállításra már közel két éve készülnek az Egyesület tagjai. Huszonöt alkotó pályázott teljesen új, erre a programra készült alkotásokkal. A műveken megjelenik a szakralitás, a transzcendencia, a vallás, a Biblia, a hitélet, a reformáció, az istentisztelet vagy maga a Nagytemplom épülete. Konkrét vagy átvitt értelmű, szimbolikus grafikai megfogalmazások születtek papíron, vásznon és linón.

Az elkészült művek jól érzékeltetik a Református Nagytemplom jelentőségét és erejét. Helyenként méltóságteljesen, a maga valóságában jelenik meg, máshol jelképei jelenítődnek meg, felidézve a templom architektúráját, bibliai idézetek társaságában. Találunk az alkotások között utalásokat a hely szellemére, a több évszázados városi jelenlétre, a debreceniségre, a cívisváros sokszínűségére.” – ismertette a művek jellegzetességét Tamus István grafikusművész.

A „Több mint 200 forma és szín” című kiállítás ünnepi megnyitója 2022. február 6-án (vasárnap) 11 órakor kezdődik a Debreceni Református Nagytemplom Kálvin János Galériáján. A megjelenteket köszönti Beszterczey András lelkipásztor, a kiállítást megnyitja dr. Vitéz Ferenc egyetemi docens. A megnyitóra a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!