Idén először készülhettek karácsony ünnepére a Nyitott Ajtó Szociális Központ idősei és munkatársai megújult épületükben. A 2019. december 11-én megjelent vendégsereg délelőttjét meghatározta a generációk találkozása, a közös éneklés, imádság, ajándékozás, azonban a kulcsszó mindenki számára ugyanaz volt: a szeretet.

A karácsonyi ünnepség a fiatalok szolgálatával vette kezdetét. A Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának 4.a osztálya látogatott el az intézménybe, hogy gyermekek műsorukkal felelevenítsék a karácsony történetét. A mosolyok mellett több idős gyülekezeti tagunk arcán könnycseppek is végigcsordultak: megható volt látni, hogy az élénk, tehetséges gyermekek milyen őszinte meggyőződéssel tettek bizonyságot hitükről, amikor együtt zengték: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A diákok műsorát követően Molnár Szabolcs intézményi lelkipásztor olvasta fel a Szentírásból Krisztus születésének történetét, majd Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor áhítatán keresztül mélyülhettünk el az Ige üzenetében. Esperes Úr szintén a fentebb idézett, János evangéliumában olvasható Igéről szólt: “Ebben az igeversben az egész Biblia benne van dióhéjban. Benne van mindaz, amit Istenről tudunk: benne van a mi megváltásunk, a szeretete, a karácsony és az advent, de ugyanúgy a nagypéntek is. De mindezek mellett benne van az ígéret és a remény is, az örök élet reménysége.” Vad Zsigmond ezt követően az Isten irántunk érzett szeretetét mutatta be, mely kezdeményező, feltétel nélküli, és formáló erejű is. Hiszen Isten nem annak lát minket, akik most vagyunk, hanem akik majd leszünk.

A műsor folytatásaként a Nyitott Ajtó Otthon idősei saját társaikat is megajándékozták: karácsonyi versek és énekek hangoztak el dr. Major Józsefné, Arany Józsefné, Bogya Lajosné, Bereczki Ibolya, Borosné Kovács Julianna, Ujj Margit, Szöllősi György, Salánki Sándorné, Steszkó Jánosné és Tóth Józsefné tolmácsolásában.

A karácsonyi ünnepség zárásaként Kiss Ilona intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: ez az intézmény valóban egy otthon a Nyitott Ajtósok számára, melyet átjár a szeretet. “A szeretet számtalan formában megmutatkozik a mindennapjainkban. Hiszen szeretet az, amikor együtt imádkozunk a hiányzó tagokért. Szeretet az, amikor a munkatársak időt és energiát nem sajnálva sütnek-főznek, hogy finom falatok kerüljenek az ünnepi asztalra. És szeretet az, hogy amikor ide belépünk, valóban úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk.”

Minden résztvevő kapott karácsonyi ajándékot a Nagytemplomi Gyülekezettől és a Nyitott Ajtó Szociális Központtól, de egy-egy tortával külön köszöntötték azokat a tagokat is, akik ebben az évben kerek évfordulót ünnepeltek. Nagy öröm volt látni, hogy a fiatalosság érzése és a vidámság még 90 év felett is ki tud ülni az emberek arcára! Adja meg Istenünk, hogy még hosszú évekig ilyen szeretetteljes közösségben tölthessék napjaikat a Nyitott Ajtó Otthon idősei és munkatársai!

Kiss Ilona egyúttal felajánlotta az idős gyülekezeti tagok, hogy a Nyitott Ajtó Otthon szenteste is kitárja kapuit: december 24-én az istentisztelet után szeretettel várnak mindenkit az intézménybe, hogy ne kelljen egyedül tölteniük az ünnepet. Amennyiben ezzel a lehetőséggel szeretne élni valaki, kérjük, előre jelezze részvételi szándékát a Nyitott Ajtó Szociális Központban!