Istentisztelet a Nagytemplomban – 2025. július 27.

JELNYELV ÉS GYÓGYÍTÓ SZÓ

Igehirdető: Dr. Fekete Károly

Az igehirdetés alapigéje: Mk 7,31–37

„Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét;  azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!”

Az istentisztelet rendje

Preludium: Ákom Lajos: 150. Genfi Zsoltár
1. Apostoli köszöntés
2. Fennálló ének: 150, 1–2
3. Bűnvallás és kegyelemhirdetés
4. Főének: 809.
Gyermek-istentisztelet
Szász Anna Boglárka
Kérjük, az éneklés alatt a gyermekek menjenek fel a toronytermekbe gyermek-istentiszteletre! A kisgyermekes családok kivetítőn követhetik az istentiszteletet az Imateremben!
5. Előfohász
6. Igeolvasás: Ézs 35,1–10
7. Imádság
8. Igehirdetés előtti ének:266.
9. Igehirdetés: Mk 7,31–37
Dr. Fekete Károly, püspök-lelkipásztor
10. Zenei elcsendesedés: L. Vierne: Triptyque – Communion
11. Imádság, Úri ima
12. Áldás
13. Ének: 824, 5–6
14. Hirdetések
15. Záróének: 802.
Postludium: Jacques-Nicolas Lemmens: Fanfare
Orgonál: Orgonál: Csorba Gergő, kántor

Emlékharang

A Rákóczi-harang az istentisztelet után Szálkay András és Szálkay Andrásné Győrffy Juditvalamint Dr. Szilasyné Brenner Edit emlékét hirdeti.

Az igaznak az emlékezete áldott.” (Péld 10,7)

Temetés

Az elmúlt héten eltemettük Mucsi Jánosné Varjasi Márta Erzsébet 85 évet élt, Virágos Józsefné Egeresi Ida 91 évet élt Testvéreinket.

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.” (Jn 11,25-26)

HIRDETÉSEK

1. Istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk az Imateremben, melyet a Diakóniai kör
készített elő.
2. Megjelent a Közösség magazin, az istentisztelet után a bejáratnál megvásárolható.
3. Júliusban és augusztusban elérhető a „Szerelmes Nagytemplom” nyári turisztikai
programsorozatunk. Keddenként 10 órától élménypedagógiai foglalkozásra, szerdánként 19
órától templomtúrára és nagytemplomi borkóstolóra, csütörtökönként 12 órától
orgonakoncertre várjuk szeretettel az érdeklődőket. További
részletek: https://www.nagytemplom.hu/szerelmes/
4. A Lelkészi Hivatal július 14-től augusztus 24-ig hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken
8–14 óráig, szerdán 8–16 óráig tart nyitva.
5. Augusztus 16-án a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézó a 10 éves jubileumát ünnepli. A
jeles évforduló kapcsán szombaton programokkal készülünk az Emlékkertben, vasárnap a 10
órakor kezdődő istentiszteleten adunk hálát a missziós szolgálatunk működéséért.
6. Szeptember 20-án Gyülekezeti Napot szervezünk a SZUSZ Parkban (www.szusz.hu),
amelyre szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket. A regisztrációról és a részletekről a
későbbiekben adunk tájékoztatást.
7. „Légy a Nagytemplom építőköve!” Adománygyűjtő kampányt indítottunk, a cél a
Nagytemplom, mint lelki otthonunk megőrzése és fenntartása. Egy felújítási és karbantartási
alapot hoztunk létre. Ebben az évben a világítás és a padfűtés teljes cseréjét szeretnénk
elvégezni. Szeretettel kérjük, hogy mindenki lehetőségeihez mérten támogassa
összefogásunkat. Segíteni virtuális építőkő vásárlásával lehet: banki átutalással (11738008-
21505627), a célt megjelölve: „építőkő”; személyesen a Lelkészi Hivatalban.
Minden felajánlást hálával és köszönettel fogadunk!

A következő vasárnap igehirdetői:

8:00: Iván Barna (Úrvacsora)
10:00: 
Beszterczey András (Úrvacsora)
18:00:  Tóth Dorottya Tünde (Zenés orgonaest)

Imádkozzunk a békéért, beteg Testvéreink gyógyulásáért és gyülekezetünk megújulásáért. Minden vasárnap imaközösséget tartunk az istentiszteletet megelőzően 9 óra 30 perckor az Imateremben.

„…szüntelenül imádkozzatok…” (1Thessz 5,17)