November 3-án (vasárnap) 18 órától Csorba Gergő orgonista, a Nagytemplomi gyülekezet kántora ad ingyenes koncertet „házigazdaként” a Debreceni Református Nagytemplomban, mely alkalommal lezárul az idei zenés áhítatok sorozata.

A hagyományokhoz híven a tavaszi és nyári időszakban minden hónap első vasárnapján zenés áhítatot tartanak a Nagytemplomban, ahol az Igei szolgálatot követően egy kisebb orgonahangverseny részesei is lehetnek az érdeklődők. Ebben az évben is számos elismert orgonaművész szólaltatta meg a Nagytemplomban a hangszerek királynőjét: Gárdonyi Dániel, Somogyi-Tóth Dániel és Sárosi Dániel orgonaművészek mellett Vad Péter és Andrássyné Mátyus Gabriella is tartott zenés áhítatot. A féléves koncertsorozatot a Nagytemplomi hangszer „házigazdája”, Csorba Gergő kántor-orgonista zárja játékával.

Csorba Gergő 1977-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte gitártanár-kamaraművész diplomáját 2003-ban, egyházzenész végzettségét pedig 2004-ben. 2000-ben az Orgonaszakos Növendékek VI. Országos Találkozóján Salgótarjánban kiemelt nívódíjat kapott, majd 2006-ban a bécsi Zeneakadémia gitár szakán szerzett mesterfokozatot. A Debreceni Református Nagytemplom kántora rendszeresen ad orgonakoncerteket a hazai és külföldi közönség számára, legutóbb a Budavári Evangélikus Templomban tartott saját koncertet.

A vasárnapi zenés áhítaton Bach, Couperin, Vivaldi, Mendelssohn és Gigue darabok fognak felcsendülni. A koncertre a belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.