Május 10-e lesz már a nyolcadik vasárnap, amikor a gyülekezet kizárólag online követheti az alkalmat, és a lelkészek üres templomban prédikálnak. Meg lehet-e szokni ezt a változást?

Megváltoztak a körülmények, és ehhez próbálunk alkalmazkodni mi is, mint egyházközség. Mivel a személyes találkozásokat mellőzni kell, ezért próbáltunk új utakat találni a közösség megtartásához. Ezek közül egyik az online istentisztelet, ami valójában nem is mondható új útnak, hiszen évek óta jelen van a gyülekezet életében. Az online közvetítéseket eredetileg azért találtuk ki, hogy segíteni tudjunk azokon, akik például betegek vagy távol vannak, de szeretnék megélni Istennel a közösséget, akkor ily módon megtehessék. Akkor nem gondoltuk volna, hogy egyszer csak és kizárólag ezen a csatornán fog működni az evangélium hirdetése. Korábban én sem hittem volna, hogy olyan templomban fogunk prédikálni, ahol nincs gyülekezet. Egy lelkésznek alapvető fontosságú, hogy jelen legyen a gyülekezet közössége, hiszen prédikáció közben figyelem az arcokat, érezzük, hogy mennyire értik az Igehirdetést a jelenlévők, mennyire befogadható az üzenet, amit át szeretnék adni. Az istentisztelet nem monológ, nem egyszemélyes előadás, hanem egy élő kommunikációs kapcsolat: beszélgetés Istennel és egymással, a gyülekezet tagjaival. Most a gyülekezet hiányzik, de vasárnaponként mi ettől függetlenül megtartjuk az istentiszteleti alkalmakat. Nagyon nehéz lelkészként ezt a helyzetet megélni, mert nem kapunk az igehirdetés pillanatában visszajelzést. De hiszünk abban, hogy a Szentlélek nemcsak a templomban van jelen, hanem ott, ahol segítségül hívják őt, ahol imádják, ahol kérik az áldását, segítségét. Ez megtörténhet egy otthonban, egy szobában is. Hiszünk abban, hogy a Szentlélek összeköt bennünket, akik szolgálunk, akik a liturgiát végezzük a templomban, azokkal akik nézik az alkalmat az interneten, televízión keresztül, vagy hallgatják a rádiós közvetítést. Mindig tudatosítanom kell magamnak, habár a templom üres, de nem a falaknak szól a prédikáció, az imádság vagy az ének, hanem együtt vagyunk ilyenkor is.

Milyen visszajelzés érkezik a gyülekezet tagjaitól, ők hogy viselik ezt a helyzetet?

A gyülekezet tagjaitól rendszeresen kapunk visszajelzéseket, hogy mennyire sokat jelent számukra, hogy szól az evangélium, látják a lelkipásztorokat, van üzenet ebben az időben, ami bátorít, erőt ad, előre mutat. De természetesen nemcsak az online istentiszteletek által tartjuk a kapcsolatot. A lelkipásztorokkal rendszeresen készítünk rövid, 2-3 perces videóüzeneteket, melyeket Napi Lélekerősítő címmel közzéteszünk a gyülekezet honlapján és Facebook-oldalán, hogy hétköznap is tudjunk bátorítást nyújtani a gyülekezet tagjainak. Ezekről is nagyon pozitív visszajelzések érkeznek, ezért gondolkozunk rajta, hogy a járványveszély után is érdemes lenne rövid videós tartalmakat gyártani. A Bibliaórákat, hittan órákat, konfirmációs felkészítéseket online formában is megtartjuk, hogy a 21. század lehetőségeit felhasználva, legalább virtuálisan találkozni tudjanak a kiscsoportok. A gyülekezet tagjait folyamatosan keressük telefonon, érdeklődünk hogylétük felől, és ha szükségük van rá, a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában segítünk számukra.

Arról lehet tudni, hogy vasárnapról vasárnapra hányan követik az istentiszteletet?

Őszinte leszek, engem is megleptek a számok. Jelenleg a vasárnap délelőtti istentiszteletnek megtekintése 1000-1300 néző körül van. Visszaemlékszem azokra az időkre, amikor nem volt még járványhelyzet, akkor átlagosan 300-400 megtekintése volt az alkalmaknak. Most ez megugrott ezer fölé, és azt nem tudjuk pontosan, hogy a Debrecen Televízión milyen nézettséggel futnak az istentiszteletek. Ahogy beszélgetek a testvérekkel, sokan választják a tévés közvetítést, hiszen sokkal könnyebb bekapcsolni és elhelyezkedni a készülék előtt, mint online oldalakon követni az alkalmat. Azt gondolom, ez is olyan dolog, ami reménységre ad okot, hiszen nézik, várják, és nemcsak a Nagytemplomi gyülekezetnek a tagjai, hanem más gyülekezetekből is követik ezeket az alkalmakat. Ezért is megéri ezeket a szolgálatokat végezni, hogy minél több emberhez jusson el a reménység híre, ami most nagyon fontos, hiszen nagyon könnyen úrrá lesz az emberen a félelem, a bizonytalanság, vagy akár depresszív érzések is a bezártság vagy a magány miatt.

Felmerül a kérdés, ki lehet az a több száz vagy ezer néző? Hiszen ennyien a templomban sem találkoztunk korábban.

Az látszik, hogy egyfajta misszió indult meg a gyülekezeti tagok részéről. Nem is biztos, hogy ez tudatosan történik, egyszerűen mesélnek az online alkalmakról a családjuknak, barátaiknak, ismerőseiknek, és biztatják őket, hogy kapcsolódjanak ők is be. A gyülekezet létezik, nem szűnt meg, többen végzik ezt a szolgálatot, és ajánlják az istentiszteleteket. Vannak más gyülekezetekből is, akik nézik a mi alkalmainkat, mert például a saját gyülekezetükben nincsenek online alkalmak, és a Nagytemplomot ismerik, és nálunk megvannak a technikai feltételek. Lelkészek közül is sokan követnek bennünket, hogy halljanak minél több lelki táplálékot.

Sok gyülekezeti program és alkalom van, amit nem lehet online pótolni. Ezekről lehet már tudni valamit?

Jónéhány programunkat, például a Gyülekezeti Nap vagy a konfirmáció az őszi időszakra lett áthelyezve. A táborok nagy részéről lemondtunk, köztük a berekfürdői gyülekezeti, valamint a skót angol nyelvű táborról. Sajnos nem tudjuk, hogy ősszel mi lesz, ez az év tele van bizonytalansággal. A Dorcas Kempinget már lefoglaltuk szeptember 26-ra a Gyülekezeti Nap számára, de egyelőre bizonytalan, hogy meg lehet-e akkor tartani. Normál körülmények között mindig arra biztatjuk az embereket, hogy jöjjenek, legyünk közösségben, és pont az egyik lényege elveszett a gyülekezet életének, a személyes találkozás ereje. Úgy gondolom, ha kitartóak vagyunk az imádságban, Biblia olvasásban és az Istennel való kapcsolatot ápolásában, akkor Isten megtart minket, és megadja az újraindulás, az újrakezdés lehetőségét, és ősszel tudjuk pótolni az alkalmainkat.

Hogyan fog vajon zajlani a visszaállás a korábban megszokott rendhez?

Nehéz erre válaszolni, mert ilyet még nem éltünk meg korábban. Nem tudom, milyen következményei lesznek ennek a kimaradásnak. Ahogyan a Zsinati Tanács a hét elején kiadta javaslatát, egyelőre még nem indulhatnak újra az istentiszteletek, de ezzel sokan nem értenek egyet, ezért rendszeresen újra fogják tárgyalni a kérdést. Úgy gondolom, hogy az emberek vágynak közösségbe, de a médián keresztül folyamatosan azt halljuk, hogy maradjunk otthon, ne mozduljunk ki, ne találkozzunk másokkal. Szerintem ez ott él az emberek lelkében, és emiatt van bennem is félelem, hogy ha feloldják a korlátozásokot, akkor is kell jó pár hét vagy hónap, hogy az emberek újra szabadon, félelem nélkül, felszabadultan tudjanak kimozdulni otthonról. Másrészről reménység van bennem, mert az embereknek szüksége van közösségre. Ahogy a Szentírásban is olvashatjuk, „Nem jó az embernek egyedül lenni…”. Kell társaság, kell közösség, és hiszem azt, hogy ez a vágy erősebb lesz a félelemnél. A templomban van 1700 ülőhely, bízom benne, hogy meg fogjuk tölteni. Ha nem is rövid időn belül, de egyszer meg fog történi, és egyre többen fogjuk dicsérni az Istent.

Az interjút készítette: Lucski Zsófia kommunikációs referens